Tanács és Vélemény

Tanács és Vélemény

GU10 LED ára

2019. június 29. - Nándoki Nóra

Ha spotvilágítást szeretnénk otthonunkba, akkor garantáltan a GU10 LED foglalattal fogunk találkozni. Ez az a foglalat, ami a spotvilágításhoz a leginkább elterjedt, így ha beépített, ha mennyezeti módon szeretnénk megvalósítani a világítást, akkor is ez lesz a megfelelő típus számunkra. Irodákban, üzletekben és otthonokban is rendkívül elterjedt megoldás. Alkalmazása nem csak gazdaságos számunkra, hiszen ezer egy évben egyszer ég ki a spot led égő, de spot technikával rendkívül dizájnos és hangulatos világítást tudunk kialakítani. A GU10 led ára rendkívül alacsony, pár száz forinttól találunk már izzót a webáruházakban. A szoba méretétől függ, hogy mennyi izzót szükséges vásárolnunk. Ekkor sem kell tartanunk túlzottan a költségektől, mert 10 darabnál is csak pár ezer forintnál tartunk. Ezek a típusú égők pedig ellentétben a hagyományos izzókkal sokáig bírják, így nagyon ritka, hogy égőt kellene cseréljünk. Ezzel el tudjuk kerülni az új égők vásárlása okozta többletköltségeket. A kialakítás lehet első körben hosszadalmas, de hosszú távon a befektetett energia megtérül. A GU10 led izzó vásárlása tehát spot világítás kialakítása kapcsán elkerülhetetlen, de árától nem kell tartanunk.

gu10_led_ara.jpg

Krétatábla a vendéglátóhelyek segítője

A krétatábla a mai napig kedvelt és fontos kommunikációs eszköze a vendéglátóhelyeknek, kisebb üzleteknek. Segítségével megoszthatjuk vendégeinkkel, ügyfeleinkkel a legfontosabb aktuális információinkat. Ilyen lehet például egy akciós ajánlat, ünnepi nyitva tartásunk, leárazások, nyereményjátékok. Könnyen belátható tehát, hogy hasznos mindennapi eszköz a krétatábla, hiszen bármikor előkaphatjuk, írhatunk rá valamit és kitehetjük vendégeinknek. Sok helyen krétatáblákra írják teljes menüjüket, napi ajánlataikat. Bár sokan átálltak már az újabb filccel írható írótáblákra, mégis sokan kedvelik még a hagyományos krétatáblát. Használata egyszerű, nedves ronggyal könnyen letörölhető. Többféle színű krétát vásárolhatunk feldobva az írásunkat. A krétatábla színe és stílusa miatt hangulatosabb, mint írótábla társaik és ára is kedvezőbb. Típusai között vannak falra szerelhető, asztali illetve állótáblák is. A választás a saját célunkon múlik. Az információközlésen kívül marketing szövegek írására is hasznunkra lehet. Sok helyen krétatáblákra írnak vicces üzenetet, idézetet, mely felhívja a figyelmünket a helyre vagy termékére ezzel becsábítva minket a vendéglátóhelyre. Ha nincs tehát éppen fontos üzenetünk, akkor kintre elhelyezhető állótábla kíváló lehetőség marketingüzenetek közlésére. Ne hagyjuk ki hát a lehetőséget, ha vendéglátóhelyünk van vagy kisebb üzletünk, akkor szerezzünk be egy krétatáblát és hamar meglátjuk, hogy jó befektetés lett üzletünknek.

kretatabla.jpg

Zárható műanyag dobozok a logisztikában

A logisztikai és szállítási megoldások egyik leghatékonyabb eszközét jelentik a tetővel zárható műanyag doboz. Egyre több olyan fogyasztási cikkünk van, amelyek igen kifinomult technológiával készülnek és fokozott védelmet igényelnek. A por, fény vagy a víz és pára hatása szállítás és raktározás közben ronthatja a fogyasztóhoz kerülés előtt a termék minőségét. Épp ezért fontos megbízható műanyag tároló eszközöket alkalmaznia egy vállalatnak, hiszen sokkal inkább elkerülheti így a hibás termékek leszállítását és az ezzel járó költségeket.

muanyag_doboz_tetovel.jpg
A műanyag doboz tetővel kategória egyik éllovas innovátora a világon, és Magyarországon is a Schoeller Allibert: https://www.schoellerallibert.com/hu/. Zárható ládáik a KLT, Euro és ESD kategóriákon és sok máson át nyújtanak védelmet a legkülönfélébb termékeknek a világon. Jellemzőjük a könnyű súly, de strapabíró szerkezet. Ez egyszerre csökkenti a szállítási költségeket és növeli a biztonságát a fuvarozásnak. Ráadásul teljes egészében újrafelhasználható vagy újrahasznosítható anyagból készülnek a műanyag tárolóik. Így az olyan vállalatok is bátran fektethetnek termékeikbe, akiknek fontos a környezetvédelem a logisztikai hatékonyságuk növelése mellett.

SAP szoftverek hasznossága a vállalatirányításban

A vállalati menedzsment elengedhetetlen kelléke az IT-s támogató szoftverek használata. Ezek közül ma rengeteg variáció áll a cégvezetés rendelkezésére. A leggyakrabban használt és legelterjedtebb ezek közül az SAP termékcsalád. Az integrált vállalatirányítási rendszerek segítenek a pontos adminisztrációban és annak automatizálásában. Az ügyfélkezelésen keresztül, a számlázáson át egészen a termeléstervezésig mindent magukba tudnak foglalni. Olyan profi cégek segíthetnek bennünket egy jó rendszer kialakításában, mint az SAP menedzsmentre specializált Acterra International: http://acterra.hu/. Ezáltal igen jól átlátható a teljes működés, ami megkönnyíti mind az operatív mind a stratégiai döntéshozatalt.

sap_hatekonysaga_a_vallalatiranyitasban.jpg

A hosszú távú tervezés során az olyan vállalatirányítási rendszerek mint az SAP lehetővé teszik a legfontosabb  KPI-okhoz való igazodást. A teljesítmény jól mérhető lesz és remekül illeszkedő akciótervek dolgozhatók ki annak elérésére. Ez alapján az operatív tervezés és legfőképpen a beavatkozás is könnyebb feladattá válik. Nagy előnye egy ilyen céges irányítási szoftvernek, hogy az adatok alapján azonnal láthatóvá válnak a kritikus hibák. Így akár napi szinten is képesek leszünk gyors reakciókra, ha valamilyen hiba lép fel az értékteremtő folyamatok egyikében.

Trapézlemez webáruház

A trapézlemezek és közeli testvéreik a szinuslemezek a leggyakoribb építőelemei az acélszerkezetes építményeknek. Segítségükkel rugalmasan alakíthatók ki olyan épületek mint a csarnokok, gyárak vagy éppen raktárak. Felhasználásukat tekintve egyre elterjedtebbek az ipari épületek kialakításakor. Habár kiválóan alkalmazhatók az otthoni felhasználás során is elsősorban a tetők burkolatának az építésekor.

trapezlemez_webaruhaz.jpg
Egy trapézlemez webáruház azonban nem egy klasszikus értelemben vett webshop. Sokkal közelebb áll egy általános alapanyag katalógushoz. Itt ebben az esetben lehetőségünk a fal, tető és elválasztó burkolatok, lemezek és szelvények kiválasztására egyedi tulajdonságok alapján. A rendeléskor mindig vegyük alapul mi is lesz a végcélja ezeknek az elemeknek. Ha kényes gyártási folyamatokat fogunk véghez vinni az épületünkben, akkor szükségünk lehet egy extrákkal bőven felszerelt alapanyagra. Ez magába foglalja a védelmi képességeket, a szigetelést de akár a kondenzációnak való ellenállást is. Más esetekben elegendő csak az alapmodelleket néznünk, ha egy általánosabb célra akarjuk felhasználni az épületünket. Például egy acél alapanyagokat tároló raktár esetében nem lesz szükségünk sok bónusz képességre, hiszen a tárolt termékek már önmagukban is elég védettek.

Prémium bár indítása, röviden

A vendéglátóiparban egyre nagyobb a verseny és az elvárások. Manapság már rengeteg szempontot át kell gondolni mielőtt valaki egy új kikapcsolódóhely megnyitásába fogna. Először is az egyik legfontosabb, hogy hol nyitjuk az adott helyet, hisz ha egy kevésbé forgalmas helyet választunk, akkor mindenképpen valami extra dolgot kell kitalálnunk, ami messziről is hozzánk vonzza a látogatókat. Nagy kihívás, de az internet segítségével ez se lehetetlen. Egy új prémium hely híre hamar elterjed az interneten, ha valamitől különleges, és a márkaépítés legfontosabb lépéseit is véghez vitte a tulajdonos. Amennyiben pl. egy bárt szeretnénk nyitni, a kiváló báreszközök és a különleges berendezés, díszítés elengedhetetlen. Tehát azt a pénzt amit megspórolunk azon, hogy pl. nem a belvárosban nyitunk üzletet, bele kell fektetni abba, hogy a vendéglátó üzletünk különlegesebb legyen, mint a forgalmasabb helyen megtalálható versenytársak. A tervezés során mindenképp keresünk fel egy profi gasztronagykert, amely bárkellékekkel, bár eszközökkel és bár felszereléssel is foglalkozik. Igyekezzünk nagyválasztékú nagykereskedést találni, hisz speciális igényekre lesz szükség. Ne feledjen körülményes lenni mielőtt új üzletbe vágna.

kivalo_bareszkozok.jpg

Fogászat a 11. kerületben

Budapesten rengeteg fogászat van, a mai bejegyzésünkben pedig egy igen kiválóval szeretnénk megismertetni az olvasókat. A Pont32 fogászat a 11. kerületben található a fővárosban. Könnyen megközelíthető mind autóval, biciklivel vagy éppen tömegközlekedéssel. Így bárki számára könnyen elérhető Újbudán a környező kerületekből mind úgy mint a belvárosból. Ez igen fontos, hiszen senki sem szeretne túl sok időt szánni az utazásra. A fogászati rendelő 2019-ben költözött új helyére, így egy nagyon szép letisztult helyen tudják az emberek helyre hozatni fogaikat.

fogaszat_a_11_keruletben.jpg
A fogászati szolgáltatások között megtalálhatjuk az esztétikai kezeléseket, a szájhigiéniai kezeléseket vagy akár az egyre népszerűbb mosolytervezést. Dedikált szájsebészeti részleget is találunk itt, ami természetesen magába foglalja a fogpótlások készítését és menedzselését valamint az implantációk elkészítését.


A felszereltségre sem lehet panasz, hiszen a legmodernebb német gépeket és kezelőegységeket használják. A szakorvosok és a dentálhigiénikusok felkészültsége kiváló, hosszú évek tapasztalatával rendelkeznek a veteránok és irányításukkal az újonnan érkezettek is átlag feletti minőségben dolgoznak. Érdemes felkeresni a honlapjukat és végigböngészni a szolgáltatás portfóliót.

Profi vállalatirányítási rendszer

Minden vállalkozásnak elengedhetetlen informatikai fejlesztéseket bevezetnie, ha hosszú távon sikeres és versenyképes akar maradni a piaci verseny kihívásaival szemben. Ennek az egyik alapfeltétele egy integrált, profi vállalatirányítási rendszer alkalmazása a cég mindennapjaiban. Az ilyen jellegű szoftverek felhasználási területe az adatok és információk rendszerezésén és megosztásán túl, nagy hangsúlyt fektetnek az egyes céges értékteremtő területek közötti szinergiák feltárására. Ezek alapján sokkal könnyebben tud dönteni egy vezető a vállalat jövőjének kérdéseiről. Természetesen egy vállalatirányítási szoftver segítségével az optimalizátorok is remekül boldogulhatnak, hiszen remek támogatási funkciót nyújt a vállalati folyamatokat kritikus hibáknak a megtalálására és feltárására. Tehát egy ilyen információ rendszer segítségével jelentősen javítható, megfelelő alkalmazás mellett, a vállalat teljesítménye. Azonban sokszor merülnek fel problémák egy ilyen szoftver üzemelésével kapcsolatban, hiszen pontos adatbevitelre van szükség minden résztvevő részéről, és az emberi és gépi hibák kialakulása kumulatív hibákhoz vezethet a döntéshozásban. Azonban ezek a problémák rendszeres ellenőrzéssel és sztenderizált adatbevitellel könnyedén kezelhetők lesznek, pár éves használat után pedig rutinszerűvé válik használatuk még a legfrissebb vállalatoknál is.

profi_vallalatiranyitasi_rendszer.jpg

 

Milyen mintát válasszunk páros pólókhoz?

Számos minta közül választhatunk, ha párunknak vagy egy ismerős párnak készülünk egyedi pólót ajándékozni. A páros pólók mintái nagyon különfélék lehetnek a viccestől kezdve az egészen elvetemültig, a webshopok kínálatában pedig könnyedén válogathatunk a kész minták között. Alapszabály, hogy mindig az adott párra jellemző mintát válasszunk.

Választhatunk aranyos mintákat, amik egymást ölelik, illetve amik csak egymás mellett nyernek értelmet. Vannak tipikus király-királynő, barát-barátnő, vagy nő neve-férfi neve feliratok, melyek kifejezetten kiemelik, kik tartoznak össze, így esélyünk sincs egy buliban elkeveredni. Hasznos lehet olyan pároknak, akik féltékenyek tudnak lenni egymásra. Választhatunk továbbá kedvenc filmünkből, sorozatunkból, mesénkből is mintákat. Kedves lehet valamilyen tudományos felirat is, amit csak az adott két ember ért, de készíttethetünk egyedi mintát is saját ötlet vagy rajz alapján. Nászajándékba tökéletes férj-feleség vagy just married feliratú pólókat ajándékozni, mely kifejezetten egy jópofa, személyre szóló gesztus a házasulóknak.

A lényeg, hogy érdemes időt és energiát belefektetnünk, ha pólót szánunk párunknak vagy másoknak ajándékba, de ez az idő garantáltan meg fog térülni és nem fogjuk megbánni. Kedves, jópofa gesztus, mely örök emlék marad az ajándékozó és a fogadók számára is. Sokkal egyedibb, mint bármilyen más tárgyi ajándék. Ha egyedi pólót vásárolunk vagy készíttetünk hát, akkor járjuk alaposan körbe a mintalehetőségeket. 

 

paros_polok_mintai_2.jpg

 

Innovatív műanyag dobozok

A mai technológiai fejlődés során mindig megújul valami. Akár olyan hétköznapi dolgok is megváltoznak, mint az egyszerű tároló ládák, dobozok. A 21. század egyik legfontosabb kérdése, hogy mennyire tudjuk megóvni a környezetünket, és a minket körülvevő élővilágot. A természet megóvásához vezető utak egyike az újrahasznosítás. Tárolás esetében erre a legalkalmasabbak az innovatív műanyag dobozok vagy műanyag konténerek. Bár a műanyag nem lebomló anyag, így rendkívül ártalmas is lehet, amennyiben viszont újrahasznosítjuk, megóvjuk a környezetet emellett gazdaságilag is hasznos. Ráadásul a műanyag tároló dobozok egyébként is hosszú élettartamra tervezettek. Hatalmas előnye lehet pl. fémládákkal és konténerekkel szemben, hogy viszonylag nagy méretekben se lesz szinte mozdíthatatlanul nagy tömegű.

innovativ_muanyag_dobozok.jpg

Ha sikerült elköteleznünk téged a műanyag, de újrahasznosítható dobozok, ládák, konténerek mellett, ajánlatos felkeresni egy ezzel foglalkozó webshopot. Emellett figyeljünk oda a minőségre is, és figyeljünk, hogy ténylegesen újrahasznosítható műanyag tároló dobozokat szerezzünk be. A környezet óvásához nem elég az akarat, hanem pontos információk és tudás is szükséges. Óvjuk meg a holnapot.

süti beállítások módosítása